Magunkról
2004 nyarán született meg a No Vidra Crew (NVC), melynek megálmodói és megteremtői zenészek, fanatikus zenekedvelők és nem utolsó sorban barátok. Idő közben a “mag” köré épült egy teljes dj-kből, vizuálosokból, producerekből, fotósokból álló brigád.
A hazai partikultúrában évek óta jelenlevő promoter csapatunk eddigi tevékenysége során számtalan előremutató nemzetközi előadót hozott el a magyar közönségnek az elektronikus- és élőzenei színtérről. Fő profilunk mellett szerveztünk már több koncertet, lemezbemutatót is.
2007 nyarán a nagyobb rendezvények mellett beindítottuk saját klubsorozatunkat Casino Bangkok néven, ahol a hazai szcéna színe-java mellett a kezdetek óta teret adunk a feltörekvő tehetségeknek is.
Állandó bázisaink, a Millenáris Teátrum, a Merlin, a Corvintető és az A38 mellett megfordultunk már a Citadellán, a Mokka Cukában, a Trafóban, a Gödörben, valamint a nagyobb hazai fesztiválokon is rendszeresen képviseltetjük magunkat (Balaton Sound, Sziget, Ozora), továbbá külön színpadunk volt a 2009-es MTV Ema Regional Award Show-n rendezvényen.
Együttműködésben állunk többek között a Német Nagykövetséggel és a Best Hollywood filmforgalmazó céggel a német újraegyesítéshez kapcsolódó rendezvények és a Berlin Calling c. film kapcsán. A Burn Studios és csapatunk partneri viszonyának egyik gyümölcseként született meg 2010. májusában a legendás Mind The Gap! buli, melyen a francia Popof zenélt 1500 embernek az épülő 4-es metró Tétényi úti állomásán. 2010 decemberében pedig a Deutsche Telekom nemzetközi zenei/életmód brandjével, az Electronic Beats-szel közösen útjára indítottuk a legfrissebb zenei irányzatokat prezentáló Selected Sounds sorozatot, melyet először az Electronic Beats Live Special rendezvény, majd 2011 októberében az Electronic Beats Festival budapesti állomásának megszervezése követett.
Akiket eddig vendégül láttunk (többségüket elsőként Magyarországon):
Ellen Allien, James Holden, Paul Kalkbrenner, Caribou, Extrawelt, Oliver Huntemann, T. Raumschmiere, Apparat Band, Popof, Sascha Funke, Super Flu, Stephan Bodzin, Thomas Muller, Nathan Fake, Fairmont, Luke Abbott, Petter, Secret Cinema, Format:B, Alex Bau, Agoria, Ricardo Tobar, Oliver Koletzki, Florian Meindl, Martin Eyerer, Ramon Tapia, Butch, Axel Bartsch, Kanio, Roland M. Dill, Current Value, Hidria Spacefolk, X-Dream, Matt Minimal, Fuzzion, …

