Sinko

Művészeink

Kisgyerek kora óta zeneőrült, dobolni akart, de nem engedték, így maradt a gitár a zenei önmegvalósítás eszköze, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szülei a késői hetvenes évek, korai nyolcvanasak idejében a szegedi Szőke Tisza álló- és egyben diszkóhajón dolgoztak, ahol édesapja időnként kazettákról játszotta a korabeli italo discokat. Ezek, és az innen onnan kapott mixkazetták gyakran csendültek fel otthon.

A fekete korongokal is viszonylag hamar közeli barátságba keveredett, bár pár lemeznek nem vált hasznára, hogy gombostűt a barázdára szorítva hallgatta az így kiszűrődő zajokat, a vinylfetisizmus kezdete valószínűleg erre az időre datálható, élete első lemeze egy Pet Shop Boys album volt. Serdülőkorában leginkább rockot hallgatott. Led Zeppelin, Doors, Vágtázó Halottkémek, Kispál

Édesanyjától kapott Sven Vath kazetta hatására elkezd lemezeket gyűjteni, barátaival kisebb bulikat szervezni. 98-ban egy országos dj versenyen döntős lett. Ebben az évben kerül a Tilos Rádióhoz, mint technikus, de rövidesen lesz is alkalma zenélni 1-1 műsorban. Valamikor a 2000-es évek elején negyedmagával megalapítja a Realistic Crew csapatot, ahol kezdeti drum and bass villanásait sikerült jópár alkalommal Vranik Krisztiánnal együtt színpadra vinni live act formában. Időközben összekovácsolódott a Sajó, Wamzer, Kalt, Sinko négyes és elindult az éterbe a Les Tragedies de la Joungle című műsor heti 3 órában. Sajó kiszállása után alakult meg a Hotel North Pole, ami kezdetben csak a rádióműsor címe volt, később azonban számtalan jó buli neve is Budapesten.Közel 10 éve hallható műsora a Tiloson sok-sok vendéggel.

2009 óta az NVC csapat tagja, akikkel az utóbbi időben olyan nevekkel játszott együtt, mint:

Paul Kalkbrenner, Ellen Allien, Apparat, T. Raumschmiere, Nathan Fake, Sascha Funke, Oliver Huntemann, Extrawelt, T.Raumschmiere, Oliver Koletzki, Fairmont, Butch, Petter, Ramon Tapia

Sinko Myspace Press picsPress pics







Kisgyerek kora óta zeneőrült, dobolni akart, de nem engedték, így maradt a gitár a zenei önmegvalósítás eszköze, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szülei a késői hetvenes évek, korai nyolcvanasok idejében a szegedi Szőke Tisza álló- és egyben diszkóhajón dolgoztak, ahol édesapja időnként kazettákról játszotta a korabeli italo discokat. Ezek, és az innen onnan kapott mixkazetták gyakran csendültek fel otthon.

A fekete korongokal is viszonylag hamar közeli barátságba keveredett, bár pár lemeznek nem vált hasznára, hogy gombostűt a barázdára szorítva hallgatta az így kiszűrődő zajokat, a vinylfetisizmus kezdete valószínűleg erre az időre datálható, élete első vásárolt lemeze egy Pet Shop Boys album volt kilenc éves korában.

Serdülőkorában leginkább rockot hallgatott. Led Zeppelin, Doors, Vágtázó Halottkémek, Kispál…

Édesanyjától kapott Sven Vath kazetta hatására elkezd lemezeket gyűjteni, barátaival kisebb bulikat szervezni. 98-ban egy országos dj versenyen döntős lett. Ebben az évben kerül a Tilos Rádióhoz, mint technikus, de rövidesen lesz is alkalma zenélni 1-1 műsorban. Valamikor a 2000-es évek elején negyedmagával megalapítja a Realistic Crew csapatot, ahol kezdeti drum and bass villanásait sikerült jópár alkalommal Vranik Krisztiánnal együtt színpadra vinni live act formában. Időközben összekovácsolódott a Sajó, Wamzer, Kalt, Sinko négyes és elindult az éterbe a Les Tragedies de la Joungle című műsor heti 3 órában. Sajó kiszállása után alakult meg a Hotel North Pole, ami kezdetben csak a rádióműsor címe volt, később azonban számtalan jó buli neve is Budapesten.

Közel 10 éve hallható műsora a Tiloson soksok vendéggel.

2009 óta a No Vidra Crew csapat tagja, akikkel az utóbbi időben olyan nevekel játszott együtt, mint:

Paul Kalkbrenner, Ellen Allien, Apparat, T. Raumschmiere, Nathan Fake, Sascha Funke, Oliver Huntemann, Extrawelt, T.Raumschmiere, Oliver Koletzki, Fairmont, Butch, Petter, Ramon Tapia


One Response to “Sinko”

  1. A legjobb Popof művek – Subotage szerint | (( NVC.HU )) Írta:

    [...] vissza út, kérlelhetetlenül beindul a buli. Még a köztudottan nyugodtabb vérmérsékletű Sinko sem tudott elmenni a lemez mellett [...]

Leave a Reply

*