Az NVC legendás házi sorozatának új évadjának első állomására az önmagán túlmutató next level techno kapszulájából teleportálódik ide a kétszemélyes Civic Instruction szupergrupp, aminek egyik tagja UFO95, aki nevéhez hűen mintha idegen civilizációk klubkultúráiból importálná a legweirdebb hangzásokat, a másik pedig a klasszikus és a frisshullámos techno ördöge, az ember, aki képtelen kompromisszumokat kötni: Hadone.
“Azt akarom, hogy táncoljanak az emberek. De a tánc nem feltétlenül jelent örömteli mókát. A tánc energia, a tánc félelemnélküliség” - nyilatkozta egyszer Fernow. Ideje leporolni a legkényelmesebb fekete-kamuflázs szettet.
Az izlandi Bjarki Rúnar Sigurðarson - aki ezen az eseményen a 2019. februárjában várományos új lemezét, a Happy Earthdayt is bemutatja - minden szempontból nagy nyereménye a nemzetközi szcénának: fiatal, kreatív, brutálisan termékeny, cserébe olyan játékosan csúszik rá bármelyik stílusterepre, hogy azzal közvetve prankeli szét a technót vérkomolyan vevő modoroskodókat.
A Kamaraerdő Open Air jelentős újításokkal vár Benneteket szeptember első napján a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban! A már megszokott éjszakai zenei és vizuális programokon kívül 4 nappali színpad is megrendezésre kerül a minifesztiválon.
A Normafa Open Air csapata megújulva, új helyszínen, új névvel és 4 színpaddal folytatja tovább működését Kamaraerdő Open Air néven, 2018.06.02-án.
Köszönjük a támogatásotokat az elmúlt több, mint 10 évben!
Reméljük, hogy az új helyszín is tetszeni fog Nektek. (Kamaraerdei Ifjúsági Park)
A Normafa Open Air bulik helyszínéül szolgáló Csillebérci Úttörő tábor tulajdonos váltása miatt jó eséllyel ez lesz fent az UTOLSÓ Open Air.
Május 26-án évadnyitó Normafa OPEN AIR 10 - The Bday Madness, ahol Zsolt 56. születésnapja mellett a 10 éves OPEN AIR-t is ünnepeljük. A buli tiszteletére a kötelező hazai csapatokon kívül jelentős külföldi kontingens is érkezik. SNOW (RO), DOWN (RO), MC AGENT (RO), LAG (SRB). Továbbá elképesztő látvánnyal és MEGLEPETÉS ÁLLATSIMOGATÓ helyszínnel is várnak Titeket.
A dublini Ian McDonnell az elmúlt években lenyűgöző sokféleségéről biztosította mindennemű hallgatóságát. Legyen az analóg boszorkánykonyhában kotyvasztott smirglis house a Trilogy Tapesnek, illegális alagsorokra írt tánczene a DJ Haus-féle Unknown To The Unknown-nak, a tíz éve létező Lakker nevű projektje, vagy gyönyörűen kísérteties irányokba elhajló szólóalbumai. Április 28-án pedig a magyar nagyérdeműnek is bizonyít.
A második szeánszon ehhez igazítva az adekvát, keményvonalas-iparos technó két vasbetonsúlyú figurája, az argentín-berlini tengelyről érkező Jonas Kopp és a könyörületességet nem ismerő szerb Scalameriya csavarja ki a táncoló izmokból a tejsavat.
Objekt, azaz TJ Hertz egyike a legmaximalistább zenészeknek: alig 30 éves, de egy évtizeden át művészi igényességgel hangolta tudatosra mixtechnikáját, aminek nyomán úgy képes ugrani tempók és műfajok között, hogy két perccel később felmerül a kérdés: hogyan is jutottunk el onnantól idáig, teljesen észrevétlenül? Producerként is hiányzik a megalkuvás a szótárából: úgy csen karakteres jegyeket az IDM-ből és a klasszik elektróból, hogy a techno feszessége is kitüremkedik, de apró trükkökkel mindig elkerüli még az esélyét is az unalomba fulladásnak.
Február 4-én, a Casino Bangkok és a Corvin összefonódásának köszönhetően, egy klubest keretében látjuk vendégül főhősünket Budapesten!
December 2-án elhozzuk nektek a legzúzosabb techno arcokat, Monoloc és Bart Skils személyében a Supersonicba, mely újra megnyitja kapuit a budapesti techno-őrülteknek.
Hogy a hazai technósok tejben-vajban vannak fürösztve az elmúlt hónapokban, sőt, években, az nem kérdés. Viszont régóta lóg nekik a budapesti buliellátmány egy különleges eseménnyel, ami a mindig úttörő brit szellemben jön létre. Ha van valaki, aki ezt hitelesen képes leszállítani, akkor az a világ klubjait érdeklődő fülekkel bármikor megtöltő Kevin McAuley, azaz Pangaea.
Önmagában is hír, hogy az NVC csapat koncepciózus sorozata, a korábban a Mono-ban és a Corvintetőn is teltházakat csináló Casino Bangkok újult életre kel, a cseresznye a torta tetején viszont a tény, hogy a comeback bulin az újhullámos techno két keresett arca, Hadone és UFO95 állnak össze egy live erejéig. Interjúztunk velük ebből az alkalomból egy rövidet.