• Eseményeink
  • Projektjeink
  • Művészeink
  • Helyszíneink
  • Rólunk
  • HU
  • |
  • EN
Menu

NVC NVC

  • Eseményeink
  • Projektjeink
  • Művészeink
  • Helyszíneink
  • Rólunk
EN

NVC XX

February 5, 2025

2005:

Létrejön a YouTube.
Első évét ünnepli a Berghain.
A Liverpool háromgólos hátrányból fordít a BL-döntőn.
Megszerveződik a Spugedelic Revolution a NoVidraCrew jóvoltából.

Húszévesek lettünk, azóta sok energia lefolyt a budapesti undergroundban, tető alá hoztunk többezer kis- és nagybulit, megnyitottuk a Központot, beszálltunk az Electronic Beats hazai felépítésébe, társalapítókként megálmodtuk a ‘Rumba éttermeket és a Turbinát, útjára indítottuk az első INOTA Fesztivált, pár hónapja pedig kreatív kulturális ügynökséggé is alakultunk.

Gondoltuk, egy kicsit ér megpihenni most már, és egy ünneplés belefér. Összeraktunk egy masszív bulit, és még Németországból is érkezik rá egy baráti headliner, amit már többen helyesen tippeltek meg: az Extrawelt lesz a vendégünk, akik szintén 20 éves távlatban űzik a megújulás művészetét, úgy derítve fényt a jövőre, hogy közben igyekeznek emlékeztetni a techno minimalista múltjára. Gyönyörű lesz, gyönyörűek lesztek. Találkozunk az első, a második, és az összes sorban!

Az extraspeciál jellegre ráerősítendő jövünk elő a hazai lineuppal is, ami kizárólag forrongó alkímiát ígérő B2B felállásokat tartalmaz, legendás karakterektől a legfrissebb arcokig:

NAGYTEREM:
Extrawelt LIVE
Beta x Subotage (Classic Minimal Set)
Isu x Sinko
Gingershot x Dr. Zoidberg

KLUBSZOBA:
Vatsanah x Ioda
Bxrnadetth x Ruenge
Szoliver x Tsu
Blue Advance x Flipo

BISZTRÓ:
Levkō
Flyer kiállítás + Kisfilm bemutató

FACEBOOK ESEMÉNY

Dátum: 2025.03.08

Helyszín: Turbina Kulturális Központ (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4)

Jegyek: https://www.tixa.hu/nvc-xx

In Hírek, NVC Presents Tags nvc, nvc xx, nvc szülinap, turbina kulturális központ, extrawelt, Beta, sub, Isu, sinko, gingershot, dr zoidberg, Vatsanah, ioda, bxrnadetth, ruenge, szoliver, tsu, blue advance, flipo, levko
← Kétéves a Telekom Spots!CASINO BANGKOK W/ YANAMASTE →

Latest & Greatest

You must select a collection to display.

Fresh Tweets


This is a block field

You can put any content in here.

Etiam porta sem malesuada magna mollis euismod. Vestibulum id ligula porta felis euismod semper. Maecenas sed diam eget risus varius blandit sit amet non magna. Vestibulum id ligula porta felis euismod semper.

  • Hírek
  • Partnerek
  • Kapcsolat